BAGOLYKÖPET

Léptem kis kavicsos csöndet,

Patak partja szaladt felém,

Röptében érte a szemem az alkony...

Ha elmondom a mesét

A kimért vidék köré sereglő

Kis faluról,

Ott, a gondolat redőiben

Tájak hullnak szét,

Szivárvány sző lombot,

Kemence éget domb mögött

Napot.

(1972?)

Tudod a réten aluszik a Nap,

Nem tudtad eddig? Hát most jól figyeld meg:

Az érő búza sárga vánkosára

Hajtja vörös, bozontos nagy fejét.

A vonatok füstjével takarózik,

És megmossa az arcát a patakban

Reggel, ha csipkés hegyek fölött ébred.

(1968?)

Mentünk a réten

Mamával,

A hold

Mindenütt ott volt a nyomunkban

S a nóta

„Süt a Mama süt a pék

Pogácsát...”

Ez ugyanaz a rét volt,

Ahol a nap lakik

És amit a patak átszel...

A barázdák,

Mint Mama arcán a ráncok,

Szigetekben őrizték a csöndet.

A híd a vasúttal

Éppen hogy éri

A rétet,

Épp hogy átvitte

Az öregek emlékét

Valahová messze,

Keverte Mama szemében

A kékkel.

(1971?)

A köd kicsiny kontyában megfagyott,

És ege volt számomra kék szemének,

Ráncaiban fészket rakott a gond,

Árnyékában bujkálva járt az ének.

(1971?)

Az utcasarok mögött

A fűzfák alatt lakom,

Eperfa az udvaron

Középen,

– A földben már csak a gyökere van... –

Az ágyásokon Mama jön át

Kontyba kötött haját

Elérem,

Kapát hoz, vasa csorba,

– Szilvája érik most másnak... –

Ahogy a tenyerem kinyitom

Ráncaiban

Mama arca van,

Az égen

Mosolygó szeme kísér kékkel,

Megyünk,

A bölcsek hallgatása visz,

Tejet iszunk álltunkban az úton,

Friss meleg estét,

Habbal,

Hűvös lett,

Tüzet rakunk az udvaron,

Ősz van,

Az este mi mindent rejteget,

Mennyi bizalmat a holnapi napban...

Egyre kevesebb az elveszett ember,

Egyre több a kevés,

A bagolyköpetben

Keresem elveszett társaimat,

A kosarat,

Mellyel patakszegélyen

A padmaly alatt

A halat fogom.

(1972?)

Kenderfődön

Kender csenddel

Békül isten,

Békül ember.

Innen látni a világot,

Kapufélfát, pozdrjalángot.

Pirkadatkor jaj de fázom,

Alkonyatkor jaj de égek

Eligazítottuk rendjét

Kökénynek és gesztenyének.

Csicsókával vacsorázunk,

Dongóhússal édes mézben,

Józsi markol az egészben.

És a rend, mert rendes voltam,

Megkövetelte a jussát,

Kirekesztett famulusát.

Szóval lassan szerterebbent,

Pilicskére alkony vásott

És lekopasztotta rendre

A bokrokat, a virágot.

Kirekesztett, elhagyott rég,

Talán ha két térden csúsznék,

Elfogadna, eltemetne.

(1971?)

Kép:

Szokványos, színtelen,

Mint minden,

Amit a piszkos ősz idehordott,

Hullt, szürke része a kéknek.

Köd szűri meg a szén feketéjét,

Érik a padlásokon a korom,

Virul ki fölöttünk a csillagos ég.

Menthetetlenül zuhanunk,

Zuhanunk a sötétbe,

És közben

A gazda most összeszedi,

Behordja,

Elrakja rendben,

Jövő telekbe

Kóstol az óbor.

Csurran, cseppen

Az idevetődött harangszó,

Ahogy a szél dobálja,

Az alamizsnát

Ahogy osztja, csak osztja

A mese istene.

Dermesztő este

Szed össze a kertben,

A nagyerdőn,

Vagy a patak alatt.

Hogyha kigyúl a lámpa

Körbe ülünk,

Melegszünk, virrasztunk,

Gyűlik a megfoghatatlan

Parányok árnya,

Tél jön,

Tanyánkon,

Itt ebben a zugban lakunk.

Elernyed a testnyi melegben

A morzsa,

Villa végére tűzzük az eget,

Gyullog a kender,

Kivetetten

Pozdorjává foszlik szét a sulyok.

(1972?)

Különös, fogadott apám,

Töltesz most velem még egy estét,

Mielőtt a vonat végleg elvisz.

Tudom én is a nagy háborút,

Esett,

Megeredt a föld,

Feketén,

A bőrünkbe marta magát.

Valahol a város körül kerestek a spiclik.

Ecsettel bemérem a kettőnk közötti távot.

Látod,

Valami van, amiért mindenek fölött irigyellek.

Nem a kimért lépésedért,

Ahogy utcáról utcára viszed a sorsod,

Nem a bizalom,

A porhó, ami mögötted röpül,

Mert éppen tél van és együtt vágunk a völgynek,

Csöndes falu vár ránk és az anyám,

Vagy a nyár,

Tejbemártott kenyér a délután,

A part nyárfáival,

A szájban elolvad,

Nem azért irigyellek mert tudod

A világforradalmat megéred

És kartávolságnyira előttünk van a bőség.

Utunk kanyarog tavasszal

Zöld erdők között,

Nevetsz,

Hát ezért irigyellek.

(1970)

És jött a sorban

Elcsigázva...

A tótnak

Drótból volt a háza,

Kubikolásból az ekéje...

Talpnyi földre futott a bére.

Ár megkímélte,

Ördög óvta,

Hullámok tánca vézna teste.

A Kőrös mélyén harcsa leste

Kehes gebéjét

S szekerében

Angyal fuvarozik

Az égben.

Sors marka, hogy kegyesen szórta,

Jutott az asztalára morzsa,

Hogy folyhasson az emberélet,

Haja amíg egész fehér lett,

Amíg kenyere egész sáros,

S harangozhattak vacsorához.

(1971?)

Az ég bennem van,

Az az ég...

A vidéket is magammal hozom.

A hasonlóság nem nyugtat meg:

Zavar.

Szavai szépek,

Szemei szépek,

Ringása mint az álom.

Ó hová is hallgatok istenem?

Szavam, szemem mely életemre mered?

Festenek s elmaradnak újra igéim,

Oly egyszerű nem állni meg velük!

Ágakból, hordalékból gyűjtöttek össze minket,

Tüzet ősszel a patak alatt rakunk,

Senki nem él, senki nem alszik,

Parázs is alig sercen:

Gyülevész, senki népség

Se múltunk, se jövőnk...

Pajtás Pista,

Józsi te áldott lélek!

Nem tagadhatom, valamit kioldott

Belőlem is a kór...

Barát, ha egyáltalán takarhat

Valami fogalmat a szó,

Hiszen a füst mindig a hazugra megy,

Ugye testvér?

Nem ámítottam sohasem magam,

Utolsó senki volnék ma is.

Ragaszkodom,

Ezért vagyok.

(1970?)

Altatónak,

Dúdolónak

Istenem de jó is lenne.

Mint az a nap, amelyből kevés

A június vetése

Akkor, abban a percben éri az arcod:

A zápor

Nem olyan, amilyen tavaly volt.

A mérnök idő

Ahogy perceket halmoz

Lemaradnak a pillanatok,

Amelyekkel együtt

Régi, töpörödött

Emlékeid is vesznek.

Nevetni kevés,

Ahogy esik.

És mit mérsz araszoddal,

Mennyit?

Köszöntenek,

Vagy csak nevetnek rajtad

Halottaid?

(1972?)

Sokan voltak

Erre jártak

Bőrdudával muzsikáltak

Nekem bár az egy ha volna

Énekelne és dalolna

De hiába járok táncot

Hiába vet homlok ráncot

Verejtékem

Sóját érzem

Hiába futok utána

Bőrdudáját már nem hallom

Éneklését már nem értem

(1972?)

A távolság most kicsiny,

Az ökrei fehérek,

Szarvukkal elérik az égben nagyanyámat.

Csak a csönd őrzi már baloldalán a fákat

És szememben a könnyeit.

(1970)

Lenge

Ringa

Napjaimra

Szárnya-törte

Kék gyönyör te.

Ha a szemem fölemeltem,

Ha az égen szemre leltem,

Jaj de szép volt,

Jaj de rég volt,

A sosem-lesz tiszta kéket

Fonta gyermekkor: az éket.

Kék gyönyör te

Szárnya-törte

Napjaimra

Ringa,

Lenge.

(1970?)

Egyéb tudnivalók után

Nagybetűvel

Természetesen

Ott áll egy ASSZONY

Sudár

És megroggyan egy kicsit

Mire te sudár leszel

Ha megéred

Ha tenyeredben a ráncok

Elvisznek odáig

Vissza HOZZÁ

Az út

Ide hajlik elém:

Táncom melyből időm kifut,

Ide elébem hajlik az út.

Ismered ezt a tájat?

Minden osztozkodásod vele

Csak a hamut hagyja nekem,

Halántékomban a dörömbölést.

Vitatkoznak velem,

Vitatkozol velem,

Viheted ha akarod

Az egészet:

A talpfák is fából vannak.

Hasonlataidat,

Hogy a hold sápadt,

Hogy a föld megrepedt,

Hogy a tél elárvult a réten,

Kinek szedjem össze,

Kinek?

Eperfa

Kemény,

Gyerekkoromból...

„Soha vissza ne nézz,

Mert kővé változol,”

Minden lépteim

Mögött a semmisem

Éhes téli szelet legel,

Az út: előlem hajlik el.

(1972?)

Ősöm a kubikos

A napi lencselevesből teremtett töltéssel

Járult a megújuláshoz.

Azóta vonaton járom a földet

Vásárfiával a hónom alatt.

(1970)